first
  
last
 
 
start
stop

Kollégium

Nyílt nap a Gimnáziumban !


2012. november 22. - 23. -án nyílt napot szervez intézményünk!

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődő diákot, tanáraikat és kedves szüleiket!

A nyílt nap alkalmával megismerkedhetnek oktatási területeinkkel, az iskolai életünkkel kapcsolatos számos

érdekes kiállítást és látnivalókat látogathatnak meg a kedves érdeklődők.

Az Örökség- Kultúra Oktatási és médiatár egy elektronikus multimédiás tájékoztató felület, amely bárki számára elérhetővé teszi Magyarország kulturális, történelmi, néprajzi, irodalmi értékeit, kiemelten célozva a fiatalokat és oktatóikat. Erre tekintettel a közoktatási portálon, a www.sulinet.hu/oroksegtar címen teszik közzé ezen értékes dokumentumokat.


A program  lehetőséget teremt Borsod-Abaúj-Zemplén megye településeinek arra, hogy a már eddig összegyűjtött, nyomtatott vagy elektronikus formában meglévő szöveges, mozgókép­ vagy hanganyagokat a fiatalok, a közoktatás és a kulturális értékek iránt érdeklődők szolgálatába állítsák és ezáltal is népszerűsítsék saját környezetüket, közösségüket.

A program létrejöttét számos együttműködő partner segíti, így például:

- Miniszterelnökség;
- Külügyminisztérium;
- Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium;
- Megyei Kormányhivatalok;
- MTA Közoktatási Elnöki Bizottság;


Az oldalon számos intézményi használatra ajánlott letölthető tartalom található.

„Iskola rendőre az edelényi diákokért bűnmegelőzési nap 2012” rendezvény került megszervezésre a gimnáziumban.

A rendezvényről a rendőrség hírportálja a www.police.hu is beszámolt...

Az edelényi Szent János Görögkatolikus Gimnázium

és Szakképző Iskola Digitális Középiskola program keretében

a 2012/2013-es tanévre

TÁVOKTATÁS

formában

GIMNÁZIUMI KÉPZÉST

hirdet

 

Bővebben...

Az amerikai Pew Forum felmérése szerint a keresztények a világ népességének egyharmadát teszik ki, és ezzel messze a legnagyobb vallási csoportot képviselik (a muzulmánok előtt, akik a „világranglista” második helyét foglalják el). A 2,2 milliárd keresztény fele katolikus, 37 százalékuk protestáns, és 12 százalékuk ortodox.

Bővebben...

A norvég könyvpiac abszolút sikerkönyve 2011-ben a Biblia lett. 30 év óta most készült először új norvég Biblia-fordítás – hívja fel rá a figyelmet a Kötve-fűzve blog.

Mint arról a blog beszámol, az új kiadás hétről hétre töretlenül vezeti az eladási listákat: az október közepi megjelenést követően az év végéig közel 80 ezer példányt adtak el belőle, ez pedig minden várakozást felülmúlt.

 

Bővebben...

A Magyarországi Református Egyház (MRE) és a Magyarországi Evangélikus Egyház elnöksége arra kérte Lázár Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét, hogy az új egyházügyi törvényben bővítsék az elismert egyházak körét.

 

Bővebben...

December utolsó hetében nyílt meg a bajorországi Mitterfirmiansreut falu hóból és jégből épült temploma.

 

Bővebben...

Alig több mint húsz évvel ezelőtt a Szovjetunióban még tilos volt bármilyen vallási oktatás a templomok falain kívül. Ma viszont már templomok épülnek állami egyetemek területén, teológiai tanszékek kezdték meg a munkájukat Oroszország-szerte, s az Orosz Ortodox Egyház kiépítette saját, nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező oktatási hálózatát, amely egyfajta modellé vált a világi rendszer számára.

 

Bővebben...

A Fides missziós hírügynökség közzétette a tavalyi évben meggyilkolt áldozatok névsorát. Adataik szerint 2011-ben huszonhat hithirdetőt gyilkoltak meg. A huszonhat áldozat közül tizennyolc pap, négy szerzetes és négy világi hívő volt.

 

Bővebben...

Veres András megyéspüspök a Szombathelyi Egyházmegyében 2012. január 1-től, újév napjától meghirdette az Új evangelizáció évét. A püspök újévi körlevelét teljes terjedelmében közöljük.

 

Bővebben...

41 tanuló vett részt 2011.december 17-én a bécsi kiránduláson. Egy teljes napot töltöttünk az adventi fényekben pompázó Bécsben. Megtekintettünk számos nevezetességet, köztük a Stephansdomot, a Hofburgot,az Agustinerkirche-t, az Operaházat és az Operamúzeumot.

A karácsonyi vásárban puncsot ittunk, mézeskalácsot,vattacukrot kóstoltunk.

Idegenvezetőnk sok érdekességet mesélt a „császárvárosról”, melyet fotókkal is megörökítettünk.

Január elején kiállítást rendezünk ezekből a képekből iskolánkban.

Találkozzunk ott!

SZIRÉN

Integrált könyvtári
rendszer

 

 

konyvtar@sztjg.hu

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
<<  Október 2019  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
   1  2  3  4  5  6
  7  8  910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   

Szent Gellért Pályázat