first
  
last
 
 
start
stop

Ebben a tanévben megrendezésre került országos szinten a Fenntarthatóság Felé Egyesület és a Magyar Természetvédők Szövetsége által egy úgy nevezett E-Figyelő verseny. A verseny keretein belül kémeknek érezhettük magunkat, hisz a 3 fős csapatoknak rengeteg rejtélyt kellett felfedniük a fordulók során. A feladatok a mai elektronikus világhoz kapcsolódtak. Megtudtuk hogy mennyi veszéllyel járhat egy-egy telefon előállítása még akár emberi, állati és természeti értékek pusztulásával is. Nagyon hosszú és bonyodalmas megmérettetés volt 3 hónapon át.

 

Iskolánkból 4 csapat vett részt ezen a versenyen, országos szinten pedig 300 csapat indult. 3 fordulós volt a verseny és ebből tőlünk egy csapat jutott be a döntőbe 6. helyezéssel. A 10 legjobb csapatot hívták be Budapestre az utolsó megmérettetésre az Alapvető Jogok Biztosának hivatalába. Iskolánkat az Elitkommandó nevű csapat képviselte és bár dobogós helyezést nem értünk el, de előrébb kerültünk, így 5. helyezéssel tértünk haza. Csapatunk tagjai: Dobri Zsófia 10/A Román Dániel 11/B Pálinkás Richárd 13/C Felkészítő tanáraink: Tóth Kitti és Románné Magyari Andrea tanárnők. Köszönjük a lehetőséget és a felkészítést is. Mi a versenyből nagyon sok információt kaptunk napjaink problémáiról és a környezeti veszélyekről. Ha érdekel keressetek minket bátran és ha teheted védd a környezeted! Hiszen a földet nem apáinktól örököltük, hanem az unokáinktól kaptuk kölcsön!

efigyelo1
efigyelo2
efigyelo3
1/3 
start stop bwd fwd

SZIRÉN

Integrált könyvtári
rendszer

 

 

konyvtar@sztjg.hu

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
<<  Augusztus 2018  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
    1  2  3  4  5
  6  7  8  9101112
13141516171819
20212223242526
2728293031