first
  
last
 
 
start
stop

2017.11.04-én Sajópálfalán Útkeresés néven lelki  gyakorlaton vettünk részt, Varga Levente és Kubik Zsolt 12. A osztályos tanulók képviseletében. A lelkigyakorlat fő témája – ahol egyházmegyénk megyéspüspöke Dr. Orosz Atanáz püspök is jelen volt - az útkeresés, és a helyes út megtalálása volt mind lelki, mind világi tekintetben.

 

A program elején egy rövid bemutatkozást tartottunk, majd ezután egy kis személyiségi játék következett. Később tartottunk egy kis szünetet, majd Koroknai Zoltán Jezsuita szerzetesatya előadása következett Hivatáskeresés tippjei címmel. Az előadás nagyon tartalmas volt mindenki számára, és mindenkit megfogott valamilyen lényeges rész belőle, ami a legközelebb állt hozzá. Ezután egy kiscsoportos beszélgetés következett, melynek keretében az előadásban elhangzottakat beszéltük meg a saját véleményünkkel és pályaválasztási céljainkkal egyetemben. A program imaórával folytatódott, ahol nagy lelki elmélyülésben volt részünk. Személy szerint nekem ez tetszett a legjobban.  A lelki feltöltődést a fizikai feltöltődés követte az ebéd formájában. Miután elfogyasztottuk az ebédet, szabadon választhattunk az atyákkal és Püspökatyával való beszélgetés, és az imaösvény végig járása között. A napot egy rövid imádsággal zártuk, majd élményekkel és új barátokkal gazdagodva hazaindultunk. Barátaimmal nagyon jól éreztük magunkat a lelkigyakorlaton. Buzdítok mindenkit, hogy ha van lehetősége, akkor minél több ilyen programon vegyen részt.


Álláslehetőség !!!

SZIRÉN

Integrált könyvtári
rendszer

 

 

konyvtar@sztjg.hu

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
<<  Május 2018  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
   1  2  3  4  5  6
  7  8  910111213
14151617181920
21222324252627
28293031