first
  
last
 
 
start
stop

Ökumenikus imahét: keresztények egységéért végzett ima-nyolcad.

Ökumené: egységes, egyetemes.

Eredet: a 19. század vége, 20. század eleje, együttműködési törekvések az egyházak között.

Cél: János evangéliumában fellelhető Jézusi kívánság: „Legyenek mindnyájan egy!” (Jn. 17-21)

Sajnos az emberi hibák, gyarlóságok szétszakították az egyházat, Jézus szeplőtelen testét. Először 1054-ben (keleti egyházszakadás), majd 1517-ben (nyugati egyházszakadás), azóta megszámlálhatatlan egyház működik szerte a világban. Az ökumenizmus lényege a hit – nézetek különbségeinek tanúsított tolerancia, közösségvállalás, együttműködés keresése.

 

Idén 2017. január 15-22. között tartották az ökumenikus imahetet, melynek idéző mondata: „Krisztus szeretete szorongat minket.” (2Kor 5,14-20). Iskolánkban Suszter Viktória, Gergely Béláné hitoktató, Prókai Árpád tiszteletes út, valamint Kovács Lajos atya lelki vezető az imahét hétköznapjain egy-egy elmélkedést tartottak az aulában. Imádkoztunk, hogy ne a megosztottság, hanem Jézus kívánsága szerint az egység valósuljon meg egyházaink, felekezeteink között.

Álláslehetőség !!!

Állásajánlataink:

Pedagógia tanár

Könyvtáros

SZIRÉN

Integrált könyvtári
rendszer

 

 

konyvtar@sztjg.hu

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
<<  Október 2018  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
  1  2  3  4  5  6  7
  8  91011121314
15161718192021
22232425262728
293031