first
  
last
 
 
start
stop

Vízkereszt a keleti egyház egyik legnagyobb ünnepe. Arra emlékezünk, hogy Jézus Krisztus 30 évesen megkeresztelkedett a Jordán folyóban.
Miért nagy ünnep ez? Mert ún. Epifánia, azaz Úrjelenés. Amikor Jézus feljött a vízből, az evangélium igaz tanúsága szerint felülről az Atya szózata hallatszott: "Ez az én szeretett Fiam, akiben nekem kedvem telik". A Szentlélek pedig galamb képében leszállt Jézusra. Vagyis csoda történik, Isten kinyilatkoztatja önmagát, Jézusban a teljes Szentháromság: az Atya, a Fiú, és Szentlélek jelenik meg. Az ikonfestők Jézus testét tudatosan aránytalanul festették meg. Azt fejezik ki vele a festészet nyelvén, hogy Jézusban több mint az ember jelent meg. Maga Isten, ő az akit a próféták megjövendöltek. A zsidóság mind a mai napig várja a Messiást. Mi tudjuk, a Jézusban a Messiás már eljött, mert Ő nem úgy beszélt, mint a próféták, hanem, mint Isten Fia Megváltónk. Vele valóban elérkezett az Isten Országa.
Hozzánk mikor érkezik el? Amikor ezt befogadjuk. Szép hagyomány ilyenkor a lakóházak, épületek megszentelése. Kifejezi az Egyház, hogy ezzel befogadjuk Jézust, a saját hajlékunkba, házunkba, személyes életünkbe. Azt szeretnénk, ha Ő uralkodna mindenben, az életünk minden területén Ő lenne az Úr.
Egy rabbi unokája kérdezte nagyapját hazatérve az iskolából:
"Úgy hallottam eljött a Messiás, igaz ez?" A rabbi elmosolyodott:
Nézz ki az ablakon, mit látsz?
Az emberek jönnek mennek, adnak, vesznek, mint máskor.
Akkor nyugodj meg, mert még nem jött el."
Valóban, a Messiás, akkor jön el hozzánk, ha megváltozik az életünk. Jele lesz a Messiás eljövetelének életünk megváltozása, pálfordulása. Ha szívből megtérünk Istenhez, és szívünkbe fogadjuk Jézust.
Ezért szentelünk vizet, és ezért hintjük meg szentelt vízzel a lakóházak, épületek falait.


Lajos atya

Álláslehetőség !!!

Állásajánlataink:

Pedagógia tanár

Könyvtáros

SZIRÉN

Integrált könyvtári
rendszer

 

 

konyvtar@sztjg.hu

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
<<  November 2018  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
     1  2  3  4
  5  6  7  8  91011
12131415161718
19202122232425
2627282930