first
  
last
 
 
start
stop

Kollégium

A 12.B, 12.CD és 13.C osztályok diákjainak lehetősége volt részt venni egy egész napos budapesti kiránduláson október 2-án.

Először az Országházat látogattuk meg. A látogatásunk kiindulópontja a Kossuth Lajos tér északi részén, a térfelszín alatt található Látogatóközpont volt. A negyvenöt perces parlamenti séta alkalmával idegenvezető segítségével megtekinthettük az épület díszlépcsőjét, a 96 méter magas  kupolacsarnokát - ahol a Szent Koronát is őrzik -, felsőházi társalgóját és a felsőházi üléstermet, megismerkedhettünk továbbá a Ház történetével, építészetével és a benne található műalkotásokkal. Közelről csodálhattuk meg számos híres magyar művész alkotását.

 

 

Köszönjük Lezsák Sándor Úr az országgyűlés alelnökének, hogy meghívására vendégeiként díjmentesen látogathattuk meg az Országházat!

Nekünk, diákoknak a látogatás maradandó élményt jelentett. Köszönjük!

Utunk ezután az Andrássy út 60-nál folytatódott, a mai Terror Házánál. Két csoportra oszlottunk, és egy-egy tárlatvezetővel járhattuk végig a szocializmus korának egyik meghatározó épületét. Betekintést nyerhettünk a Szálasi Ferenc által vezetett Nyilaskeresztes Párt működésébe Magyarországon, egészen addig, míg a szovjetek át nem vették a hatalmat. Elmondták nekünk, hogyan is működött az ÁVO, hogy tagjai mindenkit megfigyeltek, még az akkori pártfőtitkárt, Rákosi Mátyást is. Mindezek mellett megismertük a „fekete-vágást”, a „fekete autót”, és a ma már nevetségesnek tűnő kommunista propagandát. Látogatásunk legnyomasztóbb része a pince volt, ahol kínzókamrákat, és korabeli cellákat láthattunk. Szót ejtettek még a kommunista propaganda és a vallás kapcsolatáról is.

A nap zárásaként az Aréna Plázában kaptunk némi szabadidőt, ami szintén nagy élmény volt.

Egy fárasztó, de kellemes nap után kezdtük meg vidám utunkat hazafelé.

Köszönjük kísérő tanárainknak: Herczegné Bodnár Renáta, Tóth Kitti, Veresné Baranyai Marianna tanárnőknek és Csikász Orsolya tanárnőnek a szervezést!

 

Fotókért kattints a képre!

SZIRÉN

Integrált könyvtári
rendszer

 

 

konyvtar@sztjg.hu

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
<<  November 2019  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
      1  2  3
  4  5  6  7  8  910
11121314151617
18192021222324
252627282930 

Szent Gellért Pályázat