first
  
last
 
 
start
stop

2018. március 10-én, a 10. a osztály – mint német csoport – Tassiné Török Tímea tanárnő kíséretével, a 10. b osztály angolt tanuló diákjai pedig Veresné Baranyai Marianna tanárnő kíséretével látogathattak el a Miskolci Egyetemre. A tanulmányi kirándulás részét képezte a Nyelvtanulással a boldogulásért című projektnek. Összesen 197 angolt vagy németet tanuló középiskolás diákot vártak az egyetem tanár szakos hallgatói és nyelvszakos tanárai, professzorai, valamint a Bölcsészettudományi Kar dékánja. A programon túl, az iskolák vezetőségét kerekasztal beszélgetésre invitálták a nyelvtanulás innovatív tanításával kapcsolatban, amelyen Solymosi Györgyi, iskolánk igazgatóhelyettese vett részt.

 

Rövid üdvözlés után a németeseknek és angolosoknak külön szerveztek programokat. Előbbiek a campuson német nyelvű akadályversenyt teljesítettek, amelyet a diákok nagyon élveztek. A 10. a osztály indult a németesek tortakészítő versenyén, amelyre nagyon finom, egyedi, szépen dekorált tortát hoztak. Az angolosok számára a könyvtár épülete adott otthont a játékos versengésnek. Elsőként különböző nyelvvizsgatípusokról, illetve a vizsgázással kapcsolatos hasznos tippekről hallgathattak meg egy előadást tanulóink, gyakorló nyelvvizsgáztató tanároktól. Közben 3 diák sikeres próbanyelvvizsgát tett két szinten.

Középfokon (B2): Kovács Richárd és Szabó Alex Tamás (10. b)

Alapfokon (A2): Lipták Erik (10. b)

A program nyelvi csapatversennyel folytatódott, ahol az országismereti kvízen át a nyelvtani szerkezetekig, mindenféle játékos feladatokkal tették próbára a diákok tudását. Nagy gratuláció nekik, hiszen a pontösszesítés után kiderült, hogy az iskolák között mi értük el az 1. helyezést. Mikor delet ütött az óra, németes és angolos ebéden vettünk részt. A délután folyamán lehetőségünk volt még pólófestésre, kis játékra.

Élményekkel telve, jókedvűen tértünk haza. Ezúton is köszönjük a lehetőséget a program szervezőinek és lebonyolítóinak. Igazi élményben lehetett részünk!

image001
image002
image003
image004
image005
image006
logo-nyelvkaland
1/7 
start stop bwd fwd

Álláslehetőség !!!

SZIRÉN

Integrált könyvtári
rendszer

 

 

konyvtar@sztjg.hu

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
<<  Április 2018  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
        1
  2  3  4  5  6  7  8
  9101112131415
16171819202122
23242526272829
30