first
  
last
 
 
start
stop

Fotóalbum az elnöki látogatásról.

2017. március 21. kedd, egy fontos nap gimnáziumunk életében. A Miskolci Egyházmegye vezetője dr. Orosz Atanáz püspök úr meghívta dr. Áder Jánost, Magyarország köztársasági elnökét, hogy tartson nekünk előadást, hisz elnök úr elkötelezett híve a környezetvédelemnek, akár csak iskolánk. Elnök úr előadásának témája a környezeti fenntarthatóság, a klímaváltozás kihívásai és a vízvilág volt.

A számunkra nem mindennapi esemény Dudu Ádám, végzős diáktársunk szavalatával kezdődött, majd Atanáz püspök úr nyitotta meg az előadást. Beszédében büszkélkedett iskolánk tanulóinak eredményeivel, megemlítette saját élményeit Áder János úrral még Pannonhalmáról, majd felkérte elnök urat, tartsa meg előadását. Elnök úr első témája a 2010-es árvíz volt, melynek az itt élők nagy része érintett volt. Megtekintettünk egy videót a károkról, ezzel felvezetve az okokat, például a globális felmelegedést. A 19. század vége felé kezdetét vette az ipari forradalom, tehát az ipari termelés, melynek következtében nőtt az energiafelhasználás, így a széndioxid kibocsájtás is, ezek mind együttesen hozzájárultak a felmelegedés megindulásához. A globális hőmérséklet változásait megtekinthettük egy újabb rövid videóban, amely kapcsán szó esett a Párizsi megállapodásról, melynek célja a földfelszíni hőmérséklet melegedését bizonyos korlátok között tartani. Bár a kitűzött cél szinte lehetetlen, de tehetünk azért, hogy ennek az értéknek a közelében maradjunk, ha mindenki betartja a megállapodást. Áder János elnök úr focis hasonlatokkal is készült, mellyel még érdekesebbé és közvetlenebbé tette számunkra a témát, persze nem tért el tőle, sokkal inkább felvezette azt. Egy Barcelona-Paris meccs hasonlatot említett: „három gólt kellene szereznünk”, amely nem egyszerű, de nem is lehetetlen. Ez a három „gól” a széndioxid kibocsájtás csökkentése, a széndioxid koncentrációjának csökkentése a légkörben, illetve lassítani a földfelszín hőmérsékletének növekedését. Az előadás fontos kérdése volt az, mennyi vízzel is rendelkezünk: sokkal vagy kevéssel. Köztársasági elnök úr egy diák segítővel kísérlettel is demonstrálta mennyi vízzel rendelkezik a Föld, ebből mennyi az édes víz és a hozzáférhető édes víz, így téve érdekesebbé előadását. Láthattuk, hogy sajnos nem állunk jól, komoly problémákkal küzdünk már most, illetve fogunk küzdeni a jövőben. Hallottunk Magyarország villámárvíz problémájáról, és arról, hogy a Tisza mentén hogyan tettünk és fogunk tenni ennek a megoldásáért árapasztó tározók építésével. Az előadás során több magyar találmányt és fejlesztést megismerhettünk, például az integrált mobil vízközpontot, az ármentesítőt, de a szennyvíztisztítással kapcsolatban is vannak előrelépések. Hogy még interaktívabb legyen a nap, kvízzel ellenőriztük a tudásunkat, és tehettünk fel kérdéseket is. Elnök úr többször is biztatott minket előadása során arra, hogy tanuljunk tovább, hisz országunknak és a világnak egyaránt szüksége van környezettudatos emberekre, akik mindemellett olyan szakképzettséggel rendelkeznek, amely hozzájárul ahhoz, hogy jobb legyen a lakókörnyezetünk. Pályaválasztás előtt álló diákoknak ez egy segítség volt, hogy többek között ezen az ágon is érdemes továbbtanulni, például vízmérnöknek, árvízi szakembernek, mert nincs utánpótlás. Bár én személy szerint nem környezetvédelem szakon tanulok, mégis érdekesnek, figyelemfelkeltőnek és hasznosnak tartottam az előadást. Különösen tetszett, hogy mindenki számára érthető formában beszélt köztársasági elnök úr, és ahol helyénvaló volt, még viccekkel is színesítette azt! Köszönjük Atanáz püspök úrnak, hogy meghívta hozzánk Elnök urat, és a megtisztelést Áder János elnök úrnak, hogy elfogadta a meghívást és ellátogatott hozzánk. Reméljük, még találkozunk!

Álláslehetőség !!!

Állásajánlataink:

Takarítónő

SZIRÉN

Integrált könyvtári
rendszer

 

 

konyvtar@sztjg.hu

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
<<  Július 2018  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
        1
  2  3  4  5  6  7  8
  9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031