first
  
last
 
 
start
stop

Hagyományainkhoz híven ebben a tanévben is meghirdette az idegen nyelvi munkaközösség szokásos versenyét általános iskolások számára két kategóriában: újításképpen projektmunka volt a feladat csapatmunkában.

Közel 100 tanuló nevezett valamilyen versenymunkával: készítettek Power Point-ot, plakátot, katalógust, könyvet, szemléltető eszközt, makettet, térképet és játékot.

A döntőre 2016.június 02-án került sor gimnáziumunkban.

 

Az angol és német nyelvi döntőre is a három legsikeresebb csapatot hívta be a munkaközösségünk. Egy hét alatt kellett egy kirándulástervet elkészíteni a célnyelvi országba és azt a bíráló bizottság előtt előadni. Ez a zsűri nyelvtanárokból és informatikusból állt, hiszen egyik szempont a technikai kivitelezés volt. Remek előadásokat hallottunk angol és német nyelven. Jutalomképpen szép könyveket és dicsérő okleveleket kaptak a diákok.

Eredmények:

  • angol nyelv 5-6.osztály

1.helyezett: London girls 6.osztály – Dósa Zsófia, Imre Eszter, Raji Fanni, Tóth Anna, Sári Károly; Vincze Liliána

Kazincbarcika, Pollack Mihály Általános Iskola, Kazinczy Ferenc Tagiskola

Felkészítő tanár: Pálné Szendi Nóra

2.helyezett: Eastern Bunny 5.osztály – Pető Balázs,Földeák Levente, Borza Liliána, Németh Dorina, Takács Viktória;

Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Edelény

Felkészítő tanár: Dr.Harcsáné Zsemkó Csilla

3.helyezett: Bódvaszilas, 5-6.osztály – Tóth Boglárka, Békési Levente, Kubik Ákos, Jakab Gergő;

Bódvaszilasi Általános Iskola

Felkészítő tanár: Fülöpné Mihalik Mónika

  • angol nyelv 7-8.osztály

1.helyezett: Super girls 7.osztály – Dobos Vanda, Kovács Lilla, Kulcsár Mónika, Szabó Vivien;

Kazincbarcika, Pollack Mihály Általános Iskola, Kazinczy Ferenc Tagiskola

Felkészítő tanár: Pálné Szendi Nóra

2.helyezett:Izsófalva, 8.osztály – Kecskeméti Kristóf, Kéninger László, Mata Erik, Pamlényi Laura;

Izsó Miklós Általános Iskola, Izsófalva

Felkészítő tanár: Kocsis Lórántné

3.helyezett: Edelény, 7-8.osztály – Takács Boglárka, Tóth Boglárka, Vajsz Réka, Péderi Petra;

Felkészítő tanár: Nagy Ragályi Tamásné

  • német nyelv

1.helyezett: Szin, 7-8.osztály – Varga Fruzsina, Varga Bettina, Puruczki Dorka, Jóna Zsófia;

Szini Általános Iskola

felkészítő tanár: Krizsány Adrienn

2.helyezett: Edelény, 5-6.osztály – Kótai Lajos, Gagyi Gyula;

Borsodi Általános Iskola

felkészítő tanár: Rostásné Endrésik Zsuzsanna

3.helyezett: : Edelény, 7-8.osztály – Tóth Fruzsina, Rusznyák Sándor;

Borsodi Általános Iskola

felkészítő tanár: Rostásné Endrésik Zsuzsanna

 

Gratulálunk a tanulóknak és tanáraiknak!

 

Fotóalbum a képekhez.

Álláslehetőség !!!

Állásajánlataink:

Takarítónő

SZIRÉN

Integrált könyvtári
rendszer

 

 

konyvtar@sztjg.hu

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
<<  Június 2018  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
      1  2  3
  4  5  6  7  8  910
11121314151617
18192021222324
252627282930