first
  
last
 
 
start
stop

Diákönkormányzati bálunk 2016. február 5-én ismét megrendezésre került iskolánk Diákönkormányzati bálja. A rendezvény hivatalosan 19:00 órakor a nyitótánccal kezdődött, amit diáktársaink adtak elő.

A nyitóbeszédet követően végre elkezdődött a buli. A 21-es tanterem ismét pihenőként és koktélbárként is jó szolgálatot tett. Az este nagyon vidáman és felszabadultan telt, melynek során a zenét a Sulirádió felelős diákjai szolgáltatták. 19:30-tól a meglepetésvendég, a Rizikó együttes szórakoztatta a bálozókat, később hozzájuk csatlakozott Lajos atya is, így közösen garantálták a jó hangulatot. Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat, a jelenlegi és a régebbi diákjaink is egyaránt. A bálkirály- és bálkirálynő választás során Füzi Martin és Szegő Evelin 12.A osztályos diákok kerültek ki győztesen, az ő táncukat követően a bál tovább folytatódott. 22:00 órakor került sor a tombolatárgyak kisorsolására, sok értékes nyeremény talált gazdára. A Diákönkormányzat tagjai ismét kiváló munkát végeztek, ezt bizonyítja a közel 200 fő részvétele az eseményen.

 

Remélem, hogy akik idén eljöttek, azok jövőre is velünk tartanak, akik pedig nem vettek részt, azok legközelebb nem követik el ezt a hibát.
Radványi Dóra 14.BC osztályos diák



Álláslehetőség !!!

Állásajánlataink:

Takarítónő

SZIRÉN

Integrált könyvtári
rendszer

 

 

konyvtar@sztjg.hu

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
<<  Június 2018  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
      1  2  3
  4  5  6  7  8  910
11121314151617
18192021222324
252627282930