first
  
last
 
 
start
stop

Megjelent az IKT Műhely sorozat harmadik kötete,amely a 2008-as és a 2010-es kiadvány folytatása. Az Educatio Nonprofit Kft. által közreadott kötetek célja a pedagógusok inspirálása az IKT-val támogatott pedagógiai módszerek alkalmazása terén.

A  kötetben különböző gyakorlati tapasztalatok és projekttervek találhatók. A projektek szerzői az IKT műhely 2014 pályázat nyertesei,köztük én is. Projektötleteink kidolgozásában az Educatio Digitális Pedagógiai Osztályának munkatársaiból álló mentorcsapat segített minket. Projektterveinket meg is valósítottuk saját iskoláinkban, a kipróbálásról pedig rövidfilmek készültek.
Az IKT Műhely 2014 pályázat célja olyan jó gyakorlatok létrejöttének támogatása volt, amelyek a projektpedagógia és az IKT eszközök és alkalmazások eszköztárát ötvözik, a tanulók 21. századi készségeinek fejlesztése érdekében. A projektek kidolgozása, megvalósítása és azok minél szélesebb körben való disszeminálása lehetővé teszi, hogy minél több pedagógus ismerje meg ezt a módszertant.
A meghirdetett pályázatra a sikeresen jelentkezők több mint fél éven át, közös munka keretében bővítették pedagógiai, módszertani és technikai tudásukat, valamint a saját projekttervüket is, melynek egy kevésbé kidolgozottabb változata a pályázati részvétel alapfeltétele volt.
A kidolgozott és megvalósított oktatási projekteket a pedagógusok különböző szakmai fórumokon mutatták be.
Az elkészült projektportfóliók alapján a szakmai zsűri kiválasztotta azokat a projekteket, amelyek megvalósításáról professzionális stáb közreműködésével filmfelvétel is készült.
A szakmai pályázat záró eseményére a Sulinetwork 2014 Konferencia gálaestjén került sor, ahol az IKT Műhely 2014 résztevői ünnepélyes keretek között valamennyien értékes díjakkal gazdagodtak.
A különdíjakat a SMART Technologies, a Modern Oktatási Eszközök Kft., a Promethean interaktív eszközök forgalmazója, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége, a Prezi, valamint az eTwinning ajánlotta fel. Különdíjként a SMART Technologies 20 tanuló számára alkalmas SMART Amp licenceket, a Modern Oktatási Eszközök Kft. Promethean Active Inspire Professional licenceket valamint egy iskola részére egy LEGO robotkészletet, az IVSZ egy 3D nyomtató tollat, a Prezi három darab Edu Pro licencet, az eTwinning projekt pedig egy ajándékcsomagot ajánlott fel.



Különdíjban részesültek

Balázs Katalin - SMART Amp licenccsomag
Benedekné Fekete Hajnalka - 3D nyomtató toll
Komaság Margit és Szeszenka Gabriella - Promethean Active Inspire Professional licenccsomag
Margitai Istvánné - Promethean Active Inspire Professional licenccsomag
Németh Mónika - Promethean Active Inspire Professional licenccsomag
Priszlinger Ferencné - Promethean Active Inspire Professional licenccsomag
Szabó Norbert - eTwinning ajándékcsomag

Kiemelt díjazásban részesültek

Tarné Éder Marianna - SMART Amp és Prezi Edu Pro licenccsomag
Tóth Éva – Promethean Active Inspire Professional licenccsomag
Tóth Lászlóné - SMART Amp licenccsomag
Tóth Anna – SMART Amp valamint Prezi Edu Pro licenccsomag
Klacsákné Tóth Ágota - LEGO robotkészlet és Prezi Edu Pro licenc


A projekt részletei, a projekttervekhez kapcsolódó segédanyagok és a filmek elérhetők a  http://www.sulinet.hu/iktmuhely_2014/ címen.

 

Németh Mónika

Álláslehetőség !!!

Állásajánlataink:

Pedagógia tanár

Könyvtáros

SZIRÉN

Integrált könyvtári
rendszer

 

 

konyvtar@sztjg.hu

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
<<  November 2018  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
     1  2  3  4
  5  6  7  8  91011
12131415161718
19202122232425
2627282930