first
  
last
 
 
start
stop

 

2013. szeptember 27-én a Kutatók éjszakája 2013 országos rendezvénysorozat keretében iskolánk diákjai számára rendkívüli tanulmányi kirándulást szerveztek a Miskolci Egyetemre és a miskolci Herman Ottó Gimnáziumba. Iskolánkból 28 fős csoport látogatott el a különböző rendezvényekre. Kísérő tanárok: Románné Magyari Andrea, Pántya József, Kokovai Péter, Krajnyák Tibor, Leviczkiné Jerga Judit, Nagy Attila.


A Herman Ottó Gimnáziumban fizikai kísérleteket mutattak be, amit a diákok is kipróbálhattak. Többek között teafilterből rakétát készítettek, száraz jéggel lufit fújtak fel, mágnest lebegtettek, elektromos kísérleteket végeztek, egy jelentkezőnek héliumos lufit kellett szívnia és úgy mondta el véleményét.

A Miskolci Egyetemen a különböző programok miatt a diákok több csoportra oszlottak. Olyan jellegű programokon vehettek részt, mint a látványcsapolás (acélgyártás), ahol a diákok különböző alakokat, emlékplaketteket készíthettek ólomból, megtekinthették az egyetem kiállításra szánt acélból és más anyagokból készült szerszámait, alkatrészeit, és a végzős diákok diplomamunkáit. Megismerkedhettek a csillagászat kutatásaival, újabb ismereteket tudhattak meg a Holdról, a csillagokról és a csillagvizsgáló történetéről. Megnézhették, hogy hogyan működnek a távirányítású robotok, a ködkamra. Megtudhatták mire jó a hulladék kupak, amiből díszérméket készítettek. Kipróbálhatták a Bosch termékeket is. Napelemes járműveket (e-Zsiga, Polski) és olajfúrógépet (Dallas) tekinthettek meg. Az egyetem aulájában felsorakozó standoknál érdekes és vicces dolgokat egyaránt lehetett látni.  

Minden diák sok élménnyel és ismerettel gazdagodva távozott a rendezvényről.

Géber Tamás           



 

Álláslehetőség !!!

Állásajánlataink:

Pedagógia tanár

Könyvtáros

SZIRÉN

Integrált könyvtári
rendszer

 

 

konyvtar@sztjg.hu

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
<<  November 2018  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
     1  2  3  4
  5  6  7  8  91011
12131415161718
19202122232425
2627282930