first
  
last
 
 
start
stop

 

Egész életen át tartó tanulás programja iskolánkban 2012-2014                   
Iskolánk a TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY kezelésében lévő COMENIUS program nyerteseként 2013. szeptember 17-21. között Bogenben (Bajorország) vett részt nemzetközi találkozón, ahol pozsonyi és német diákokkal dolgoztunk közös projekten. Témánk: a Duna mentén élő népek kultúrája és hagyományai.



Iskolánkból hat tanuló vehetett részt: Lukács Martina 12. AC, Bódi Magdolna 12. AC, Laczkó Bálint 12. AC, Drótos Bernadett Boglárka 12. AC, Ozsvárt Tibor 11. AC, Fügei Szabolcs 11. AC. Kísérőik Németh Mónika és Kristóf Lászlóné tanárnők voltak.

Tíz órányi utazás után érkeztek meg Bogenbe, ahol egy panzióban szálltak meg. A német fogadó iskola az UNESCO programban is résztvevő Ludmilla Realschule volt, ahol egy héten át tanultak a magyar diákok is. Egy színdarabot gyakoroltak be, amit a búcsúesten adtak elő a német és szlovák diákokkal. Délutánonként programokban vettek részt, pl.: múzeumlátogatás, hajótúra, evezés. A diákoknak szabadidőt is biztosítottak. A program a pénteki záróesttel ért véget, ahol a különböző iskolák tanulói kultúrájuknak megfelelő néptáncot adtak elő.

Az est után búcsút vettek vendéglátóiktól, majd szombat reggel elindultak hazafelé. A tanárok és diákok egyaránt jól érezték magukat, és elmondásuk szerint rengeteg élménnyel és ismerettel gazdagodtak.      

Kristóf Lászlóné és Németh Mónika

 

A fotóra kattintva további képek érhetőek el ....

Álláslehetőség !!!

SZIRÉN

Integrált könyvtári
rendszer

 

 

konyvtar@sztjg.hu

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
<<  Május 2018  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
   1  2  3  4  5  6
  7  8  910111213
14151617181920
21222324252627
28293031