first
  
last
 
 
start
stop

Kollégium

2013. szeptember 24-én a Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakképző Iskola  kastélyprogramban közremüködő pedagógusai látogatást tettek az edelényi L’Huillier-Coburg kastélyban.



„Bár a legkisebbnek tűnhet, mégis ez a legfontosabbak egyike.”-mondta Cselovszki Zoltán, a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ elnöke a múzeumpedagógiai projekt keddi megnyitóján.

A Kastélysziget programjában a műemléki szakemberek a helyi iskolákkal karöltve a gyermekek számára hozzák, majd kézzelfogható közelségbe a múltat.

A megnyitón levetítették a freskók keletkezésének a történetét bemutató háromdimenziós filmet, ami a majdani látogatások kiindulópontja lesz. Ezt követően a résztvevők tesztet töltöttek ki, ahogy az iskolások is tenni fogják. A megnyitó program zárásaként a kastély felújított termeit bemutatták a résztvevőknek. „ A múzeumpedagógusoknak hála erősödni fog fiataljaink ragaszkodása szülővárosukhoz.” – nyilatkozta Molnár Oszkár polgármester a rendezvényen.

 

Géber Tamás

Álláslehetőség !!!

Állásajánlataink:

Pedagógia tanár

Könyvtáros

SZIRÉN

Integrált könyvtári
rendszer

 

 

konyvtar@sztjg.hu

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
<<  December 2018  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
       1  2
  3  4  5  6  7  8  9
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31