first
  
last
 
 
start
stop


A Szent Atanáz Görög katolikus Hittudományi Főiskola Nyelvi Lektorátusa és a Hajdúdorogi Egyházmegye Pasztorációs Irodája együttműködve a 2012/2013-as tanévre újra meghirdette harmadik alkalommal a Görög katolikus Tudásolimpia elnevezésű tanulmányi versenyt, melynek célcsoportját azok a görög katolikus diákok jelentették , akik a 2012/2013-as tanévben 7-8, illetve a 11-12-13 évfolyamba járnak.

 

 

 

Ebben a tanévben már nemcsak angol és német nyelvekből, de liturgikus ismeretekből is hirdettek versenyt.

Mindegyik görög katolikus iskolából voltak bátor aspiránsok a megmérettetésre. A verseny legfontosabb célja az volt, hogy erősödjön a tanulókban az érzés, hogy ők egy nagy, szerető közösség, a Görög Katolikus Egyház tagjai.

A verseny további céljának azt tűzték ki, hogy közel egy tanéven átívelő versenyszituációt teremtsenek az angol és német nyelvet tanuló diákok számára és hogy a tanulók komplexebb rálátást nyerjenek az adott idegen nyelv nyelvtani problémáira.

2013. június 8-án lezajlott a döntő forduló, ahova 61 diákot hívtak be az 1-3. fordulón elért eredményeik alapján. Az írásbeli döntő feladatsorának megírása után a versenyzők meglátogatták a szeminárium kápolnáját, egy rövid imádság után a városközpontban lévő sétáló utcába látogattak, ahol egy rövid séta és fagyizás következett. Végül eredményhirdetés, ahol kiderült, hogy az edelényi Szent János Gimnázium és Szakképző Iskola csapata német nyelvből hetedik helyezést ért el: Molnár Erika 11. AC. ,  Janoczkó Éva 12. AB. , Petránszki Dóra 12. AB. , Arnóczki Anett 12. AB. Felkészítő tanáruk: Kristóf Lászlóné. Zárásképpen a hálaadás következett.

Géber Tamás

Álláslehetőség !!!

Állásajánlataink:

Takarítónő

SZIRÉN

Integrált könyvtári
rendszer

 

 

konyvtar@sztjg.hu

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
<<  Július 2018  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
        1
  2  3  4  5  6  7  8
  9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031